Nem! Nem! Soha! Mondjuk Trianon után.

Hol vagytok, ti drága Magyar testvéreim?

Hol vagytok? Hogy vagytok? Éltek e még?

Sorsotok még most sem könnyebb,

a vérrel öntözött földön?

A Kárpát medence hangjai

még mindig dacosan hangosak?

Amint a Hét Vezér által szerzett honunkat

kérjük vissza a Magyaroknak.

Szívem dobog, tehát mégis élek.

Karom kitárva remélek.

Nem érhetem el, amit nézek.

Szememet hályog takarja,

amint a Hargitán állok.

Onnan nézem a Csonka

Magyarországot.

Nekünk csak a medence maradt.

Kárpátunkból legtöbbet

az aljas Románoknak adtak.

Erdély, édes Erdély,

nem lehet Magyar tovább,

jutalmul kapta az áruló Román.

A Felvidék sem a miénk tovább,

Megkapta azt a Cseh meg a Szlovák.

A Bánságon is ott maradt sok Magyar.

A Délvidéken sem ringatja a tenger a Magyart.

Mint a medúzát minket is megcsonkítottak,

kezünket, lábunkat levagdosták.

Országunkat apróra feldarabolták,

a földbe lévő kincseinket  is másoknak adták.

Nekünk a Kárpát - medencéből

csak a medencét hagyták.

Nem! Nem! Soha! Mondjuk évtizedeken át.

Még akkor is, ha a háború nem volt a mi hibánk.

Szarajevóban kezdődött a probléma,

Szentpéterváron kilépett a muszka.

Az Olasz is haza ment, nem harcolt tovább.

Erdélyért eladta becsületét a Román.

Szegény Magyart az ág is húzta,

sőt még a kutya is megugatta.

Miért is kapott vesztett társunk Ausztria,

Soprontól nyugatra eső falvakat?

Egész Európát feldarabolták,

és nekünk, Magyaroknak

csak alamizsnát hagytak.

Az Angol bulldog védett bennünket,

de a Franciák kegyetlenül rendelkeztek.

Csonkává tették országunkat,

kétharmada a földnek, népnek elszakadt

Gazdag bányáink, földjeink idegen kézbe ragadtak,

de becsületünk, önbizalmunk meg maradt.

Szenvedésünk felmérhetetlenné vált,

fájdalmunk elviselhetetlennek állt.

Hányszor is kérdeztük Istenünk:

Mi rosszat tettünk, hogy így bántál velünk?

Mindez most évtizedek után,

de az elrabolt területeinket

sosem kapjuk vissza már.

Ha csak egyes apró darabokat tán,

autonómus megegyezések után.

És most ki tudja, merre visz a végzet?

Trianon minket már kivégzett.

Ki járja majd most a Hadak Útját?

Csaba királyfi? Ha senki nem is más?

Erdély! Európa gyöngye......

Csillogó gyémántjaid ragyogtak a történelemben.

Drágaköveket adtál fél Európának,

lányodat királynőnek, fiad királynak.

És mégis él. Szül a Magyar, újra, jobban,

de egyesek még mindig vérbe fagyva, holtan.

Mikor lesz itt újra jó lét, megértés és béke.

Mikor lesz itt szenvedésünknek végre vége?

Legyen meg a Te akaratod mennybeli Atyánk,

de gondolj a jövő nemzedékre, ha nem is reánk.

Ne hagyd, hogy véres ecsettel fessék képünk,

ne hogy csak vérpiros legyen hímzésünk

Trianon!

Azok a hegyek még mindig állnak,

Azok a folyók még mindig folynak,

Az a nép még mindig él.

Trianon! Ezt mi nem adjuk fel.

Nem! Nem! Soha!

Hegedüs Jenő László