1956 - Feledni nem szabad!

1956 - Feledni nem szabad!

Mi atyánk

2017. február 14. - Tombor Mónika

Imához készülj, kezdd el:

Miatyánk, ki vagy a mennyekben

légy gyermekeddel kegyelmesen.

Tölts szívem, élő szeretettel.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Fohászkodj, mondd, kérd Istenedet:

Szenteltessék meg a Te neved.

Ne hagyd a lelkem elcsüggedni,

adj erőt még Téged dicsérni.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

S jöjjön el a Te országod.

Ott, ahol már minden ragyog

testem, lelkem, mint a csillagok.

Hozzád járul, Nálad marad most,

mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Legyen meg a Te akaratod,

szeretetünket arathatod.

Mutass útirányt

jobb életet, mint volt itt.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Miképpen mennyben,

azonképpen itt a földön is,

légy velünk itten

és úgy fent a mennyországban is.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Mindennapi kenyerünket

add meg nekünk ma.

Legyen mit tejbe aprítani,

a testünk és lelkünk táplálni.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Bocsásd meg a mi vétkeinket.

Mentsd meg testünket, lelkünket,

amikor más elhagy bennünket.

Szeress Te tovább is minket.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Miképpen mi is megbocsájtunk

az ellenünk vétkezőknek.

Többé mi nem is makacskodunk,

haragot mással mi nem tartunk

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

Ne vígy minket a kísértésbe.

Számítok a segítségedre,

adj erőt a kísértés ellen.

Szereteted felmérhetetlen.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

 

De szabadíts meg a gonosztól,

a kísértéstől és a rossztól.

Bőségesen adjál a jóból,

örömből és boldogságból.

Mert Tiéd az ország,

a hatalom és dicsőség

mindörökkön-örökké.

Ámen.

Miért kérded?

Hiába is kérdezed őket.

Választ ne is várj tőlük.

Okot nem adhatnak Ők,

hisz hősi halált haltak.

 

Első, második, ötvenhat,

Világháborúk és forradalmak:

Ők hősi halált haltak,

választ már nem adhatnak.

 

Lövészárok, bunker,

gáztámadás, légi riadó:

Ők hősi halált haltak,

választ már nem adhatnak.

 

 

Hősi halált halhat a katona,

de mi van a polgárral a forradalomban?

Ők is hősi halált halnak?

Választ erre kik adhatnak?

 

Évtizedek múltján újra kezdjük.

Ellenséget keresünk, legyen kit vernünk.

De akik hősi halált haltak

nekünk Ők már nem válaszolhatnak.

 

Mondanák bizony, ha tudnák,

szeressük inkább, mint hogy verjük egymást.

Hősi hallottainkkal a temetők már telve vannak.

Házakat építsünk inkább egy békés alapnak.

 

De hiába kérdezzük őket,

választ nem adhatnak, nem élnek.

Hősi halált haltak vagy eltűntek

hadi fogságban, vagy mint börtöntölteléknek.

 

Ne vesszen hiába hősi tettük.

Ígérjük meg magunknak, hogy nem feledjük.

Ígéretünket tudassuk mással is,

hogy békében élhessenek embertársaink is.

 

 

 

 

 

Tegyük össze kezünket imára készen.

Mondjunk el egy imát Istenhez, kéréssel.

kéréssel és hálaadással együtt,

hogy itt maradhattunk, élünk és megemlékezhetünk.

 

Ígérjük meg mostan, minden,

háborút nem kezdünk se ottan se nem itten.

Ne várjunk választ azoktól, akik már nem válaszolhatnak.

Ne várjuk azoktól, akik eltűntek vagy hősi halált haltak.

 

Tiszteletben éljen emlékük, míg a szívunk dobban.


Családi rész

Asztalos volt

apám, bátyám.

Művészek voltak.

A fát mintázták.

Gyalulták a deszkát.

Fúrtak, faragtak,

festették, pácolták.

Pár ecsethúzással

diófává varázsolták

az ócska nyárfát.

Platánfa, mahagóni,

szinte aranyat ért.

Tik volt az,

ami bátyámnak

megélhetést ígért.

Szekrény, asztal

az volt a mindennapi.

Koporsót is csinált Apám,

hogy a holtnak is

legyen hol lakni.

Mester úr volt,

egy fél tucat falun.

Bátyám Kanadában

élt abbúl,

amit otthon tanult.

Tehetséges keze

feltámasztotta a fát.

Görbe, csomós fából

madarat, vagy

női szobrot csinált.

Esküdni mernék,

hogy éltek is

a madár, meg a lány is.

Apám szegény

a templomban is csinált padokat.

De megsajnálta a papot

és egy könyvtartót barkácsolt,

hogy könnyebben

olvashassa az olvasni valót.

Krisztus koporsóját

Is Ő készítette,

Nagypéntektől feltámadásig

az oltár előtt

virággal díszítve,

nyitott koporsóban

volt ott Jézus  "teste".

Söntés a kocsmában,

pultok, polcok.

A  " Hangyában "

képek keretezve.

Tükrök rámával

a falra szegezve.

Aranyat csináltak

a reszelt rézből.

Ezüstté vált

az alumínium

mindegyik kézből.

Gondolkozom is néha,

mit csinálnak most?

 

Aranyból van ott

minden, ahol vannak.

Fényesítendő csillagokra

sem akadnak.

Cimbalmot csinálni,

mint régen,

szederfából újra?

Van ott cigány,

aki az ütőkalapácsot

megtáncoltatja?

Politúrozzák az

angyalok hárfáját?

Fából csinálják

Gábriel arkangyal

réz harsonáját?

Korlátot tesznek

a keskeny bürüre,

hogy az őrzőangyal

nélkül is

járhassunk onnan ide.

Karikás ostort

fon az Apám.

Krepp papírból

rózsát csinál Anyám.

Róla szinte

megfeledkeztem.

Asszony létére is

Ő volt mesterember.

Koszorút, szalagot

a temetkezéshez.

Alapfestést végzett

a szekrényekhez.

Mellette sütött, főzött,

szült és nevelt

mindegyikünket.

De nélküle

nem lett volna

sikeres az üzlet.

Mosolygó arcát

látom még

most is. Emlékeim

őrökké valók.

Víz koptatott fából

bivalyt, bölényt

én is csinálok.

De ha megakadok

nincs kitől kérni

mostan tanácsot.

Néha, néha

sast is faragok,

vele vágyam

a csillagokig jut.

Álmomban sokszor

én is velük járok,

amint vacsorát keresve

a felhők közé szállnak.

Készülök, készülök én is,

de nem sietek.

Isten ments,

hogy hamar

legyek veletek.

Minden nap,

majd holnap

lesz nekem.

Holnap majd megyek, beleegyezem.

Addig a szívemben éltek.

Emléketek édes

nem feledéses,

ameddig én élek.


 

Csak az ember olyan állat!

A Párizsi terroristáknak

Pokol var-lépfene-kolera-tifusz-bárányhimlő

Van itt minden csak az nincs ami kő.

Ágyúgolyó-lövedék a katonának az,

Az egyszerű néptömegnek-lakosságnak Antrax.

A mérges kígyó, ha csíp is

Az, csak azért mert védekezik.

A görény is csak akkor támad

Ha veszélyben látja saját magát, vagy a családot.

A farkas se bánt, ha nem bántod.

De még a bárány is megtámad

Ha a magzatát piszkálod.

De mindeme állatok csak akkor támadnak

Ha védekezni kell a fent-maradottságnak.

Csak az ember olyan állat,

Aki ok és ok nélkül is támad?

Megfontolja bőven a csinálhatóságot.

Mi az, ami legolcsóbban csinálja

A legnagyobb kárát?

Mustárgáz-bomba- kézigránát-akna

Szőnyegbombázás- rakéta-torpedó,

Vagy robbanó öv a derekadra?

Ha a kárhozott sors éppen úgy adja.

Légi harc a magasban,

Csataterek városokban, falvakban

Mégis mégis háború mindig van.

Nem élhetnénk mi ennél jobban?

Békében, mint a turbékoló madár,

Jámborabban, mint a pici bárány,

A békés legelő táján?

De erősek, mint az oroszlán,

Hisz ő is csak akkor támad

Ha éhes vagy védi magzatát.

Az állatoktól tanuljunk mi  viselkedést?

Ösztönösen csináljunk minden cselekvést?

Nem mi vagyunk az evolúció tetején?

Nem jelentené ez azt, hogy a sors elején?

Mi vagyunk egyedül, akik gondolkodhatnak.

Mi vagyunk, csak akik nevetni is tudnak.

Mégis mi sírunk többször, mint az állat.

Élünk, élünk nem keressük sírunk.

A veszélytől bújunk, menekülünk,

És mégis sokszor csak a sírba botlunk.

Oh, ha az Istenünk megsajnálna,

Minden rosszat jóra váltva,

Az emberséget megváltva,

Vezetne bennünket egy jobb világba.

Akkor, ha mindenhol a békét ünnepelnék,

Mindenhol az emberek egymást is szeretnék,

Mennyország lenne akkor a földön is,

Mindenki Téged áldana Urunk és dicsérne is

Nem tartanánk attól, hogy majd a menybe jutunk-e mi is.

Dicsőítenénk mi Téged mennyei Atyánk,

De addig csak kérünk, hogy vigyázz reánk.

Vigyázz reánk, hogy rosszba ne essünk.

Vigyázz reánk, hogy mindig Téged kövessünk.

Tartsuk inkább másik orcánkat a pofonra,

De kapaszkodjunk azért még a jóba,

Ha valaki siettet bennünket a pokolba.

Pokol var, lépfene. A népnek jöjjön meg az esze!

Ez már a földön is poklot jelent.

A szenvedés szinte kibírhatatlan. Fáj.

De okozójára is csak a pokol vár.

Remélem, hozzád készülök Istenem.

Itt a földön úgyis sokat szenvedtem.

Bocsáss meg most nekem kegyelmes Istenem.

Bocsáss meg embertársaimnak is.

Csak az ember olyan állat

Aki embertársat is támad.

Ezzel kezdtem versem,

Ezzel hadd be is fejezzem.

 

A Párizsi terrortámadás emlékére

Csak ha csattanhatott volna a csók

Hányszor? Óh! Hányszor is volt.

Hogy a csókos ajknak nem akadt párja.

Hány csóktalan csók vágyott csattanásra?

Hányszor is volt mosoly nélküli kacaj, nevetés?

 

Hányszor is sírtam, könny nélkül

Száraz szemmel te feléd?

Hányszor is ajánlottam karom ölelésre,

csókkal a számon, könnycseppel szememben.

 

Tárt karokkal, ölelésre készen.

Óh! Hányszor is ébredtem én

mindezek nélkül, s nélküled fel.

 

Biztos azért, hogy az öleléstelen

ölelés hamar valóra válhat.

Csókolhatok, mosolyoghatok, ölelhetek.

Sőt, szemem  könnyes is lehet,

hisz sírva vigad a Magyar, ne felejtsük el.

 

Örömmel telve, vidáman, sírva,

boldogan ölelkezve,

otthon voltam

mindenkit először újra szeretve.

Civilizáció

Több mint száz éve annak,

Amikor igazat adtunk Aranynak.

Családi kör, vagy Walesi Bárdok,

A szegény jobbágy, vagy nyalka huszárok,

Toldi trilógiája és más írások

Mind szeretetről beszéltek,

Vagy harcról és szabadságról.

 

Most ebben a zavart világban

Ahol gyilkosság és rablás

Szinte napirendé vált.

Háború is van bőven.

És még mi mindig kössük a kutyát

A földbe vert karóhoz erősen?

 

Pedig Arany János már megírta,

Réges - régen, tisztán, hihetően:

„Azelőtt a háborúban

Nem követtünk semmi elvet,

Az erősebb a gyengétől

Amit elvehetett, elvett”

 

Gondolod, hogy másképpen van mostan?

Más a rend a mai háborúkban?

Mindig megverik a kisebbeket,

Az erősebb kutya jogán, mint az ebek?

Hallgasd meg válaszát Aranynak,

Amikor adta több mint száz éve annak:

„Most nem úgy van. A világot értekezlet igazgatja.

S ha az erősebb valami csínyt tesz,

Összeül és helyben tartja”

Civilisátiónak keresztelte versét,

És ha megnézzük mostan a világ rendjét,

Most is csak az erősebb nyer,

Ha nem tetszik neki a rendszer.

 

Vagy az ENSZ, EU vagy a NATO összegyűl:

Vagy békét, vagy háborút rendel.

Mivel, hogy „helyben hagyják”

Békét is csinálhatsz fegyverrel.

Korea, Vietnám, Granada vagy Szomál,

Bosnyák, vagy Kosovár, Csecsnya, Irak

 Vagy Afgán, esetleg most még az Ukrán

Meg a többi csatatér?

 

Ott ahol még mindig folyik a vér.

Oh, Istenem ez véget ér?

Mikor?

Vagy a Rigómezői csatatér

Most is, újra, harcra kész?

Halljuk újra majd az Angelis-t

Az ájtatos déli harangot?

Legyen erőd, legyen bátorságod

Hogy nem is kezded el a harcot.

 

Minden férfi egy Édesanyának fia.

Minden ellenség, aki volt, vagy lesz

Vagy éppen most is van, az egy Édesapa.

Kezükben inkább legyen egy kasza.

Vagy éppen csak egy kalapács.

Ne hadikonyhában egyenek,

Hanem otthon legyen kezükben kalács.

 

Lerombolsz most újra mindent,

Hogy felélesszed a Marshall tervet?

Feltámasztani nem tudod az elesetteket!

Az árvákat, ha örökségbe is fogadhatod,

A Családi kör-t, szeretetet.

Visszaállítani sosem tudod

Mikor lesz vége mindennek?

Mikor szűnik meg a szeretetlen?

Mikor? Mikor? Mikor Istenem?

 

Hogy is engedheted meg ezt nekünk, nekem?

Hol van az a parancsaidban,

Hogy irtsuk azokat, akik

Véleményükben máshol tartanak?

Kinek még az Istene is más talán?

Istentelen, hittelen is lehet, aki harcra áll.

Fehér, Fekete, Vörös, Orientál, vagy Cigány,

Tucatjával a népfajták vallásaikkal

Százával a nemzetek honszeretetükkel

Meg a sok másfajta büszke nép

És vallás vagy vallástalanság.

Hisz mi minden hasonlítunk Rád.

Vagy félrevezetett bennünket

A Pap, Rabbi vagy az Imám?

 

Adj nekünk erőt, kegyelmet,

Hogy megmenthessük, aki még Nemzet,

Akkor is, ha milliószámra vannak,

Vagy egyedül, elhagyatottan mindig várnak,

Hogy majd Ők is Nemzetté válnak.

Adj istenem békét ennek a rongyos világnak.

 

Arany János CIVILISÁTIO 1878

Címerünk koronástul

Ragyog árva hazánk felett várva várt  koronás címerünk

Népe választása révén jött vissza ez a szép jelvényünk

Szenvedést jelez a kereszt, hitet, reményt, szeretetet.

Örömet és reményt keltve, a Magyar hont a szabad országokhoz elvezetve.

Kérd ma, esdve kérd, ha netán a hosszú évek kényszer szerelme

Veled néped feledtette,

Hogy nemzetünk három színe, koronája és keresztje jellegednek ős ereje

Piros, fehér, zöld a színed, arany korona kettős keresztje, hármas halom

Szabadot jelez ama napon, amikor ezt kikiáltják, éljen az igazi szabadság!

Magunknak, minden kortársnak, Európának és az egész világnak

Piros, fehér, zöld, s te arany kereszt,

Követünk, hogy hazánkat boldogsághoz vezesd.

 

És ha minden magyar, egy fedél, egy vezér alatt

Követi az általad javasolt utakat,

Követi példáját mindazoknak, ifjúnak és károsultnak

Ki hazáját védi, ápolja, neveli, ismeri  és Magyarnak hirdeti

Minden embernek, Magyarnak, Horvátnak, Szerbnek,

Palócnak, Lengyelnek, minden nép fiának

Aki elfogadja a szent helynek nevét, hitét, történelmét.

Aki hajlandó elkezdeni építeni, megerősíteni a fehér tisztaságot

A zöld gazdagságot, a piros vére árán szerzett szabadságot.

Tetőzze be Szent István koronája, a hit, remény, szeretet áldása.

Újulj meg hazánk Szűz Mária pártfogásával, vérünk, verejtékünk munkájával

Régi címerünk  újravalósulásával, mindannyiunk szabadságával

Álmaink valóra válásával.

 

Áldozzunk hálával Istennek, tisztelettel embernek, emlékezéssel hőseinknek

Reményeink beteljesedéséért, címerünk hirdesse koronával a fején

Hogy soha többé senki se mondhassa  se sarlóval, se kalapáccsal

Se kancsukával, kaszával, se nyíllal, se statisztikával, se szóval, se váddal

Hogy Isten nélkül legyünk e világban.

Csillagunk az égen legyen,

Vörös többé sose legyen,

Isten minket úgy segéljen!

Híres, rangos, gazdag, szegény, gyermek, felnőtt, ifjú vagy vén

Férfi, asszony, ifjú és lány, építse mind országát

Alapul véve a szent koronát.

Ajánljuk most mindezt annak, ki tartja magát  Magyarnak.

Annak, aki még Magyarnak  vallja itten, vallja otthon

Magyarnak itt, Magyarnak máshol

Kik elfogadják címerünket  koronástól.

 

 


Búcsúzó? Kinek mondjam?

Isten veled, vagy viszontlátásra?

Melyik hangzik jobban?

Isten veled. Kitől búcsúzzam?

Viszontlátásra, kihez visz az utam?

 

Búcsúzik az utazó.

Búcsúzik az utaztató.

Búcsúztak egymástól.

Mi búcsúztunk hazánktól.

 

Búcsúztunk, ha tudtunk volna.

Búcsúztunk, ha lehetett volna.

Én búcsúztam elméletben, induláskor,

de tőlem senki sem búcsúzhatott el, a távozáskor.

 

Egyedül harcoltam a tömegben,

egyedül a sok ismeretlennel.

Mert rokon, barát nem lehetett mellettem.

A döntés csak pillanatokat vett el.

 

Az eszme tiszta.

Az ok érvényes.

A hangulat mámorosan részeg.

Küzdj, vedd ki ebből részed.

 

Tömeggé váltunk egyesével.

Nem hitegethettek bennünket mesével.

Harcra készen, lelkesedéssel,

indultunk a Magyarok Istenével.

 

Győztünk is az első tíz nap alatt.

Folyt is a vére boldog, boldogtalannak.

Mi lett azonban ennek a vége?

Ezreket vittek ki a temetőbe.

 

Tízezreket cipelt a vonat Szibériába.

Százezreket fogadott be a világ szabad országa.

Tízezrével jöttünk Amerikába!

Így szétszóródtunk a nagyvilágban.

 

Mi lett az otthon maradottakkal?

Nyomorogtak tovább a kommunizmusban.

Megetették velük a maszlagot.

Élelemnek csak alamizsnát adtak ott.

 

Hány árva és özvegy várta,

mikor lesz majd a rendszer javulása.

Az ötvenhat hőseinek áldozása,

nem elfelejthető reményt ad a változásra.

 

Mi, akik mint „gyávák”elmenekültünk.

Nekünk lett az a lehetőségünk,

hogy ébren tartsuk a szabad világot.

S az otthoniak élvezhessék majd a szabadságot.

 

Ne mondjátok ránk otthon a vádat.

Igaz ugyan, hogy elhagytuk Magyarországot.

De alapítottunk itten, idegenben Magyar Házat.

Gyakoroltuk nyelvünket és hirdettük a szabadságot.

 

Évtizedek multán már beszédünk is kurtává vált,

de tisztán mondjuk, Köszönjük!

A szabadok is szabadabbak,

mert szabadságot adattunk a rabnak.

 

Nincs tovább szovjeturalom, csak nemzetség.

Nincs tovább vasfüggöny, illetve drótkerítés.

Egymás után nyíltak meg a határok,

és a kettő között pipaccsal van tele az árok.

 

Magyar voltam, és most is Magyar vagyok.

A telefonon haza is tárcsázhatok, ha akarok.

Magyarul beszélünk, nem az új hazám nyelvén.

Közben rágondolok, kitől búcsúzzam el még?

 

Hadd búcsúzzak el az élettől, amíg élek.        

Rosszabb sorsom a másvilágon sem lesz.

Itt kell hagyni ezt a rongy életet,

de ettől aztán igazán nem is félhetek.

 

London, Párizs, Bécs, New York,

Ausztrál meg Dél Amerikai városok.

Fent a magas égből majd lekiáltok,

Magyarul: Hajrá Magyarok, magatokat ne hagyjátok!

 

Higgyétek el nekem, az egész világ hallja majd ezt.

Mindenki, aki akkor, megint, újra Magyar lesz.

Megszűnnek a kukacoskodások, veszekedések,

mert Magyar lesz megint, újra, minden lélek.

 

Büszkék lesznek ránk az idegenek is.

Büszkék, hogy befogadtak minket is.

Mi visszafizettünk mindent nekik is,

szabadabbak lehettek mostan Ők is.

 

Isten veled-et mondjam én itt?

Viszont látásra, ha az utam haza visz?

Inkább köszönetet mondok, azt is sokszor.

Hisz idefogadtak akkor, amikor máshol nem volt otthon.

 

Mondjam, Isten veled, vagy viszont látásra hazám?

Közmondás szerint, ha ló nincs, szamár is jó lesz ám.

Naivok voltunk mi akkor, nem szamarak.

De lóvá is tettek bennünket, és az ma is igaz.

 

Fűt, fát ígértek már elődeitek is.

De vaj, hogy - hogy a kenyéren most sincs?

Szabadnak tartom és érzem magam én itt,

de otthon a nagy kalitka vajon mikor nyílik?

 

Rám csapjátok majd megint a vasajtót?

És akkor újra olvassa a szabad világ a sajtót.

Hogy forradalom tört ki újra Magyarországon,

mert nyakunkról még most sem szakadt le teljesen a járom.

 

Öreg vagyok én már, hogy ezt újra kezdjem.

Nincs erőm már erre, még ha lenne is rá kedvem.

Kiszivárgott belőlem a rendszer gyűlölet, a fojtogató honvágy.

Testem, lelkem itt élvezi a szabad életet, Amerikát.

 

Emlékszem Orbán úr 2004-es Clevelandi beszédjére.

Éldegélek még most is reménykedve.

Javul, javul most már a helyzet otthon,

de még mindig nincs az ígért jobb sor.

 

Szabadabban él most ugyan mindenki.

Lehetőség akadna mindenkinek dolgozni.

Boldog, boldogtalan egyaránt várja,

hogy előbb utóbb kisegíti majd a barátja.

 

Utóirat:

Vajon most ki is egyáltalán a barát?

Sem a Bajnai se nem a Gyurcsány!

Orbánban van a reményünk, vágyunk,

De emlékezzünk a Cleveland-i előadására.

 

Mikor?

Több mint száz éve annak

Amikor igazat adtunk Aranynak

Családi kör, vagy Walesi bárdok

A szegény jobbágy, vagy nyalka huszárok,

Toldi Trilógiája és más írások

Mind szeretetről beszéltek

Vagy harcról és szabadságról.

Most ebben a zavart világban

Ahol a gyilkosság és rablás

Szinte napirendre vált.

Háború is van bőven

És még mindig

Kötjük a kutyát a karóhoz erősen

Pedig Arany János már megírta

Réges-régen, tisztán, hihetően:

"Ezelőtt a háborúban

Nem követtünk semmi elvet.

Az erősebb a gyengétől,

Amit elvehetett, elvett."

Gondolod, hogy másképp van mostan?

Más a rend a mai háborúkban?

Mindig megverik a kisebbeket

Az erősebb kutya jogán, mint az ebek?

Hallgasd válaszát Aranynak.

Amikor adta, már több mint száz éve annak:

" Most nem úgy van, a világot

Értekezlet igazgatja

S az erősebb, ha mi csínyt tesz

Összeül és--helyben hagyja."

Civilstátiónak keresztelte versét

És ha megnézzük mostan

A világ rendjét,

Most is csak az erősebb nyer.

Ha nem tetszik neki a rendszer

Vagy az ENSZ, vagy a NATÓ

Összegyűl: vagy békét

Vagy háborút rendel.

Mivel hogy  " helyben hagyják "

Békét is csinálhatsz fegyverrel

Korea, Vietnám,

Granada vagy Szomál

Bosnyák vagy Kosovár

Csecsen vagy Afgán

Meg a többi csatatér

Ott, ahol még mindig folyik a vér

Oh, Istenem ez véget ér?

Mikor?

Vagy  a Rigómezei csatatér

Most is, újra harcra kész?

Legyen erőd, bátorságod

Hogy nem is kezded el a harcot

Minden férfi egy édesanyának fia

 

Minden ellenség volt, lesz

Vagy éppen most egy édesapa

Kezükben hadd legyen kasza,

Vagy éppen kalapács

Ne hadikonyhában egyenek

Hanem otthonról legyen kalács.

Lerombolsz most mindent,

Hogy felélesszed a Marshall tervet?

Feltámasztani nem tudod az elesetteket.

Az árvát, ha örökbe is fogadhatod

A családi kört, szeretetet

Visszaállítani sosem tudod.

Mikor lesz vége mindennek?

Mikor szűnik meg a szeretetlen?

Mikor? Mikor? Mikor Istenem?

Hogy engedheted ezt meg nekem?

Hol van az a parancsaidban,

Hogy irtsuk azokat, akik

Véleményükben máshol tartanak?

Kinek Istene is más talán?

Hitetlen is lehet, aki harcra áll.

Fekete, fehér, vörös

Ferdeszemű vagy cigány?

Hisz mi minden hasonlítunk rád,

Vagy félrevezetett bennünket

A pap, rabbi, vagy az imán?

Adj nekünk erőt, kegyelmet,

Hogy megmenthessük, aki még nemzet.

Akkor is, ha milliószámra vannak

Vagy egyedül, elhagyottan várnak

Hogy majd ők is nemzetté válnak

Adj Istenem békét ennek a világnak.


süti beállítások módosítása