Kösd a bokrétát Isten kalapjára.

Hadd ragyogjon nemzetünk, s hazája.

Túléljük még mi a szárazságot.

Újra éledtünk, még ha szenvedtünk is,

amikor pusztítani akartak bennünket a Tatárok.

Vagy éppen rabságba fogtak az Ottománok.

Negyvennyolcban már égett a fáklya

A Trianoni szégyen után is, dacosan várva

Egy jobb világra, nem példának szánva.

Mégis jött a háború és Sztálin bandája,

S most jutalmul kaptuk, amit Trianon büntetésnek szánva

Ránk erőszakolt, és ugyanúgy drága hazánkra.

Rákosiékra  bízták sorsunk, tehát rabságra,

Mégis szikra pattant 56-ban a fáklyára.

Százezrek kerültek megint hontalanságra.

Évtizedek múltak, végre szabadok lehettünk

A kommunisták ugyanis lemondtak létezésükről,

Választhattunk újra, megszabadultunk a szovjettől.

Istenem, hol a kalapod dísze?

Hol van újra hazánk? Nincs a virágnak se színe?

Újra szavaztunk. Szabadon. De mit? Kire?

Miért? Bocsáss meg Istenünk. Van miért.

A négy évet csak kibírjuk.  Szabadok leszünk mi még.

Kalapod ékes virággal lesz díszítve újra, mint rég.

Gábriel angyalod harsonáját újra fújja

Az új Jerikó kártyavárát összezúzza.

Magyarország, drága hazánk, szabad leszel újra

Hogy kalapod megint virágokkal ékesítve hirdethesse,

Itt az Isten kalapja, a föld jelképe

És Magyarország újra a bokréta  benne.