Győrben a buszállomáson

csillag volt a kiállításon.

Csillag, de ruszki, vörös,

volt is érte majd mindenki dühös.

Jött aztán október 56-ban,

ítéletet hoztunk a csillagra.

Kötelet rádobtam, gyorsan,

húzattuk másik végét egy traktorral.

Milyen szép volt e látvány,

recsegett, ropogott a márvány.

Obeliszk, ami a csillagot tartotta,

együtt zuhant a földre, ahogy a traktor húzta.

Büszke is voltam akkor arra,

hogy kötelet kötöttem a csillagra.

Kár, hogy nem voltam akkora 46-ban,

hogy már régebben köthettem a kötelet oda.

Akkor ugyan még csak gyermek voltam.

Forradalomra még nem is gondoltam,

de később ötvenhatban.

A  "csillagot " kötöttem a traktorra.

Csillag akkor összetörve,

darabonként esett a földre.

Nem tudhattam, hiába voltam diák.

Életem egyszerű nem lesz tovább.

Ez elég volt, meg sok más,

hogy a határon meneküljek át.

Csillagot az óta, ha vöröset látok,

átkozom érte a kommunistákat.

Óh, ha itt is láthatták volna,

amint zuhant a csillag lefelé a pokolba.

Sajnos hazánkban mégis megakadt,

megszállt bennünket újra a ruszki csapat.

Visszagondoltam én sokszor erre.

Szabadságunk nyerését a csillag esése kezdte,

huszonhárom az októberben.

Naptáromban pirosra van festve.

Piros, a csillagban orosz,

már 1848 óta nekünk ez rossz.

De a piros szín a naptáron,

Ünnepnapot jelent most nálunk.

Most, már 89 óta

nincs csillag a zászlónkban.

56-ban szedtük le az elsőt,

kerestük magunknak a szebb jövendőt.

Imámra Istenem, ha hallgattál,

33 évig mégis cserbenhagytál.

Úgy nézett ki innen sokáig

Buffalótól Markotáig.

Most mikor hazamehettem,

Vörös csillagot már alig leltem.

Azt, amit 56-ban leszedtem.

Nem volt az sem, de nem is kerestem.

Győrben az új buszállomáson

Őseink zászlója van most kiállításon.

Büszkék is minden most arra,

hogy vörös csillag nincs többé rajta.